2025. március 5. és 8. között zajlott a 30. Ifjúsági Európa-bajnokság Vatra Dornei városában, Romániában, ahol 13 ország több mint 100 versenyzője mérte össze tudását. Magyarországot idén négy tehetséges fiatal képviselte. Egyéni verseny:
U18-ban Kis-Gadó Csaba 37. helyen, míg Barcza Bora 39. helyen végzett, mindketten három győzelemmel zárták a versenyt. Az ukrán Malko Olesia az utolsó fordulóig szoros versenyen lett az aranyérmes.
U12-ben Kis-Gadó Dávid a 25. helyen fejezte be a versenyt. Ebben a korosztályban Barcza Bende idén rekord magas Elo-pontszámmal érkezett. 3 évvel ezelőtt Prágában győzött, az elmúlt két évben egy bronz- és egy ezüstéremmel is gazdagodott. A brit Ryan Zhang pontszáma alig maradt el Bendéétől, ő múlt évben bronzot, két éve pedig ezüstöt nyert. Az idei volt mindkettejük számára az utolsó verseny az U12-es kategóriában, így mindenki nagy csatára számított közöttük. Végül a 4. fordulóban találkoztak, ahol Bende fantasztikus játékkal, jelentős különbséggel győzött.
Bende a további fordulókban is hibátlanul játszott, és mind a hat mérkőzését megnyerte. Ezzel másodszor lett U12-es Európa-bajnok! Duplázásra a juniorok közt az elmúlt 30 évben több példa is akadt, de négy egymást követő évben senkinek sem sikerült eddig érmet szereznie. Bende győzelmével elérte a 4 dan-os szintet is az EGD-n, erre ilyen fiatalon más U12-es bajnok még nem volt képes Európában.
Ryan a következő fordulóban meglepetésre kikapott az ukrán Lototskyi Denys-tól is, aki ezzel az ezüstérmet elvitte előle.
A végeredmény így az U12-es kategóriában:
1. Barcza Bende (Magyarország)
2. Lototskyi Denys (Ukrajna)
3. Zhang Ryan (Nagy-Britannia)
Pair-go:
A rekordszámú nevező miatt a pair-gó versenyt két kategóriában rendezték meg. A B kategóriában Barcza Bora és Kis-Gadó Csaba aranyérmet szerzett, minden mérkőzésüket megnyerve. Két éve még más partnerekkel győztek, idén pedig együtt is a dobogó tetejére állhattak.
Az ifjúsági csapat versenyzői sikeréhez a Nemzeti Tehetségprogram biztosította az idei évben is a támogatást, lehetővé téve a fiatalok számára, hogy nemzetközi színtéren mérkőzzenek meg a legjobbakkal. Gratulálunk a magyar ifi versenyzőknek, akik kiemelkedő teljesítményükkel tovább erősítették a magyar gó hagyományait Európában!
irta: Barcza Zoltán
szerző: retesz
|