regisztráció
|
(elfelejtettem a jelszavam)
|
azonosító: jelszó: | emlékezz rám |

hírek: hír olvasása

Pezsgő Kupa 2006 2007.02.12. 08:15:02
A tavalyi szünet után, 2006. december 30-án immár 6. alkalommal került sor az egyik legnagyobb hagyományú hazai versenyre, a Pezsgő Kupára.
Ezúttal új helyszínen, ahol már a bajnokságok is voltak, a Gold Crown Szabadidő központban versenyezhettünk. Az eseményt 34 résztvevővel tarthattuk ami az átlagosnál nagyobbnak számít. A teremben a goverseny mellett sakk és póker rendezvény is volt. Mivel az egyik szünetben tartották a Magyar Bajnokság eredményhirdetését is, így az indulók között üdvözölhettük a 3 dobogós magyar játékost is. Velük együtt összesen 7 danos emelte a színvonalat. Örömmel üdvözölhettük azt a 6 új versenyzőt akik most indultak először versenyen, reméljük a jövőben rendszeres látogatói lesznek a hazai goélet rendezvényeinek. Bár a verseny nem számított bele a hazai ranglistába azért érdekes csatáknak lehettünk tanúi.

A rendezvény hagyományosan, a nevéhez méltóan, egy pohár pezsgő elfogyasztásával kezdődött. A továbbiakban is jóhangulatú versenyen az emelkedett hangulathoz méltó összecsapások zajlottak, amiket ki-ki komolyan vagy kevésbé komolyan vett.

A versenyen ketten maradtak veretlenek, Rosental András 5 kyu és Negyedi Milán 16 kyu, így ők szerezték meg az első két helyet. Érdemes megemlíteni, hogy András legutóbb a májusi Magyar Nagydíjon szerepelt és akkor is veretlen maradt. Milán alig több mint egy éve jelent meg a hazai goéletben az Ifjusági Bajnokságon, legutoljára november végén még 18 kyusan a negyedik helyen végzett a Zugligeti versenyen 80 %-os teljesítménnyel, vagyis az év végére erősen összeszedte magát.

A hat 4 győzelmes közül Csizmadia György 4 dan szerezte meg a bronzérmet. Úgy, hogy megverte igaz 3 illetve 2 kő előnyből, a hazai ranglista két éllovasát Balogh Pált 6 dan és Mérő Csabát 6 dan. A négy győzelmesek közül érdemes megemlíteni Kosztyu Andrást 8 kyu is aki az utolsó forduló elött még veretlen volt, ő a szeptemberi Magyar Bajnokságon indult először versenyen 18 kyuval, de azóta az egyik leggyorsabban fejlődő magyar versenyző. Hasonlóan érdekes Markó Péter 9 kyu aki csak november elején indult először élő versenyen előtte az Interneten játszott és ott erősödött meg ennyire, most csak Kosztyu Andrástól kapott ki.

Érdemes még megemlíteni Szabics Gábort 5 dan aki ugyan ritkán jelenik meg versenyen, de most is megmutatta, hogy időnként a legerősebbeket is képes meglepni, le is győzte Mérő Csabát 6 dan és Csizmadia György 4 dan is csak neki hajolt meg.

Reméljük jövőre is hasonló légkörben rendezik meg ezt a hagyományos versenyt az év utolsó szombatján. Külön köszönet a szervezőknek.

szerző: retesz
további hírek