regisztráció
|
(elfelejtettem a jelszavam)
|
azonosító: jelszó: | emlékezz rám |

a góról

A gó története Kínában kezdődött kb. 4000 éve. A történészek és régészek ebben az egyben értenek egyet a gó eredetével kapcsolatban. Minden más csak elmélet. Ezek közül a legelfogadottabb, hogy a korai időkben jóslási szertartásra használták a mai gótábla ősét és hozzá a köveket. Ebből fejlődött az első modern értelemben vett, és azóta is folyamatosan játszott társasjátékká.

A gó egyszerre nagyon egyszerű és bonyolult is. A játék szabályait egy négy éves gyerek is gond nélkül meg tudja érteni, ugyanakkor mélysége óriási, kifinomult stratégiát és taktikát igényel. Ez a kettősség adja a Gó varázsát, és teszi a játékot kortalan klasszikussá.

Magyarországon a gót Erdős Pál, a híres matematikus terjesztette el. Harminc év alatt a magyar gójátékosok egyértelműen Európa élvonalába kerültek, bár a legerősebb távolkeleti mesterektől még mindig komoly szakadék választja el őket. Több magyar játékos próbált szerencsét távolkeleti góiskolákban, és a segítségükkel egyszer talán sikerülhet kinevelni olyan fiatal tehetségeket, akik eséllyel vehetik fel a versenyt a legjobbakkal, és a világ élvonalába kerülhetnek.

A Magyar Gószövetség 2005-ben alakult, hogy összefogja az ország különböző részein évtizedek óta működő góegyesületeket. Az MGSZ legfőbb feladata, hogy megteremtse a feltételeit egy jól működő tömegsportnak, és közösséget nyújtson azoknak, akik megismerték és megszerették ezt az ősi stratégiai játékot.


Ismerd meg a játék szabályait (interaktív gó ismertető)!
Próbáld ki a játékot (a KGS-en)!
Szövetségünk nyomtatható tájékoztató anyaga.

legközelebbi versenyek

2025.03.15: Nyulashatos hendikep

Récsei Center - Budapest XIV., Szabó József utca 6.

[tovább ... ]

2025.03.30: Magyar Ifjúsági Góbajnokság 2025

Budapest, Récsei Center

[tovább ... ]

2025.04.05-06: Budapest Torna '25 / Budapest Tournament

Récsei Center - Budapest XIV., Szabó József utca 6.


1. válogató verseny a MB döntőjébe [tovább ... ]

2025.05.02-04: 53rd Prague Go Tournament, Old Hunter's Cup - Bonus B

Olympik complex at U Sluncové 14A, Prague 8

[tovább ... ]

2025.05.24-25: Magyar Nagydíj - Hungarian Grand Prix - 2025

Récsei Center - Budapest XIV., Szabó József utca 6.


2. válogató verseny a MB döntőjébe [tovább ... ]


legutóbbi változások a ranglistán

 
#    név minősítés Élő-p. változás dátum
1. F   Barcza Bende 3d 2119 16 2025.03.08.
2. F   ifj. Kis-Gadó Csaba 10k 1440 -19 2025.03.08.
3. N   Barcza Bora 12k 1363 -13 2025.03.08.
4. F   Kis-Gadó Dávid 15k 1242 -39 2025.03.08.
2025.03.06–08. 30. Ifjúsági Gó Európa-bajnokság U12 2025
2025.03.06–08. 30. Ifjúsági Gó Európa-bajnokság U18 2025

aktuális információk

SZJA 1% – a góversenyzőkért

Szövetségünk számára 2025-ben is felajánlható a személyi jövedelem adó 1%-a.
Ezeket a felajánlásokat azon versenyzőink támogatására fordítjuk, akiknek nehézséget jelentenek a versenyzés anyagi terhei.
[tovább ... ]


legfrissebb hírek

2024.01.17.: 2025-ös versenyengedély díjak, élversenyzői utazási támogatás (frissítve)

A Gószövetség elnöksége 2023 decemberében létrehozta a versenyekre való utazási támogatás szabályozást és meghatározta a 2024-es versenyengedély díjakat. [tovább ... ]

2025.03.13.: Változtak az Utazási támogatási rendszer szabályai

Érdemi változás benne annyi, hogy a felhasználás éve fixen a kiérdemlést követő naptári év lehet. [tovább ... ]

2025.03.12.: Ismét U12-es Európa-bajnokot avathattunk!

2025. március 5. és 8. között zajlott a 30. Ifjúsági Európa-bajnokság Vatra Dornei városában, Romániában, ahol 13 ország több mint 100 versenyzője mérte össze tudását. Magyarországot idén négy tehetséges fiatal képviselte. [tovább ... ]

2024.12.18.: Bővíz Dominik a 2024-es Magyar Bajnok

Múlt hét szombaton korán reggel, immár hagyományosan a Mensa HungarIQa főhadiszállásán, összegyűlt a Magyar Góbajnokság hat döntőse és hat kyus döntőse, hogy eldöntsék ki lesz a magyar bajnok és a kyus bajnok. [tovább ... ]

2024.09.13.: Beszámoló a zaostrogi versenyről

Augusztus 20-án, amikor itthon mindenki azon izgult, megtartják-e a tűzijátékot Budapesten. Ugyanekkor nyolcszáz kilométerre... [tovább ... ]

2024.08.02.: Újra Gótábor Százhalombattán, júliusban!

Idén már 12. alkalommal, Százhalombattán kerül megrendezésre,
július 7-14-ig a magyar góélet egyik legfontosabb eseménye, a Gótábor.
Sok szeretettel várunk mindenkit, felnőttet, gyereket, kezdőt, haladót, és mestert egyaránt. A tábor hétfőtől vasárnapig tart, vasárnapi beköltözéssel. [tovább ... ]

2024.06.13.: Lezárult a Q2 a Sente Kupában

Az éves pontgyűjtő verseny most érte el a féltávját. [tovább ... ]

2024.05.27.: Mérő Csaba 6. helyezett az amatőr VB-n

Mérő Csaba 7D magyar élversenyző az előkelő 6. helyezést érte el a tokiói amatőr gó világbajnokságon [tovább ... ]

további hírek


eseménynaptár

« 2024. december »
HKSzeCsPSzoV
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031