a góról
A gó története Kínában kezdődött, kb. 4000 éve. A történészek és
régészek ebben az egyben értenek egyet a gó eredetével
kapcsolatban. Minden más csak elmélet. Ezek közül a
legelfogadottabb, hogy a korai időkben jóslási szertartásra
használták a mai gótábla ősét és hozzá a köveket. Ebből fejlődött az első
mai értelemben vett, és azóta is folyamatosan játszott
társasjátékká.
A gó egyszerre nagyon egyszerű és nagyon bonyolult. A játék szabályait egy négy éves gyerek is gond nélkül meg tudja érteni, de a játék annyira mély, hogy a számítógépek egyelőre nem bírnak vele: a legjobb játékosok még mindig jócskán előttük járnak, noha az utóbbi években a gépek játéka sokat fejlődött egy új algoritmusnak köszönhetően.
Magyarországra a gót Erdős Pál, a híres matematikus „hozta be”.
Harminc év alatt a magyar gójátékosok egyértelműen Európa
élvonalába kerül tek, bár a legerősebb távol–keleti
mesterektől még mindig komoly szakadék választja el őket. Több magyar
játékos próbált szerencsét távol–keleti góiskolákban,
és a segítségükkel egyszer talán sikerülhet kinevelni olyan
fiatal tehetségeket, akik eséllyel vehetik fel a versenyt a
legjobbakkal, és a világ élvonalába kerülhetnek.
A Magyar Gószövetség 2005-ben alakult, hogy összefogja az ország különböző részeiben
évtizedek óta működő góegyesületeket. Az MGSZ legfőbb feladata,
hogy megteremtse a feltételeit egy jól működő tömegsportnak, és
közösséget nyújtson azoknak, akik megismerték és megszerették ezt az ősi
stratégiai játékot.
Ismerd meg a játék szabályait (interaktív gó ismertető)!
Próbáld ki a játékot (a KGS-en)!
Szövetségünk nyomtatható tájékoztató anyaga.
legközelebbi versenyek
legutóbbi változások a ranglistán
|
# |
név |
minősítés |
Élő-p. |
változás |
dátum |
1. F | Balogh Pál |
6d |
2594 |
-19 |
2023.11.26. |
2. F | Bővíz Dominik |
6d |
2538 |
-5 |
2023.11.26. |
3. F | Mérő Csaba |
7d |
2409 |
3 |
2023.11.26. |
4. F | Csizmadia Róbert |
4d |
2131 |
18 |
2023.11.26. |
5. F | Szabics Gábor |
5d |
2068 |
25 |
2023.11.26. |
6. F | Csizmadia György |
4d |
2047 |
-1 |
2023.11.26. |
7. F | Tölgyesi Renátó |
3d |
2042 |
-28 |
2023.11.26. |
8. F | Varga Barnabás |
4d |
1896 |
-23 |
2023.11.26. |
9. F | Varga György |
2k |
1833 |
60 |
2023.11.26. |
10. F | Makány Zalán |
1k |
1816 |
-46 |
2023.11.26. |
11. F | Gerbner Tamás |
1d |
1757 |
5 |
2023.11.26. |
12. F | Veréb Gábor |
4k |
1708 |
35 |
2023.11.26. |
13. F | Vig Áron |
5k |
1645 |
52 |
2023.11.26. |
14. F | Holubár András |
6k |
1587 |
39 |
2023.11.26. |
15. F | Mészáros Zoltán |
5k |
1587 |
21 |
2023.11.26. |
16. F | Vágó Csaba |
6k |
1576 |
17 |
2023.11.26. |
17. N | Bővízné Detre Judit |
6k |
1566 |
30 |
2023.11.26. |
18. F | Horváth Attila |
1k |
1541 |
15 |
2023.11.26. |
19. F | Fülöp Géza |
9k |
1499 |
62 |
2023.11.26. |
20. F | Tomesz Bence |
7k |
1492 |
22 |
2023.11.26. |
további változások ...
2023.11.25–26. *Magyar Nyílt Góbajnokság / Hungarian Open Go Championship - 2023*
|
legfrissebb hírek
2023.11.29.: December 1-én indul a Sente Kupa
|
A verseny célja, hogy minél több gó partit játsszunk egymással gyakorlás és szórakozás céljából és ennek keretet adjon. [tovább ... ]
|
2023.10.23.: Bővíz Dominik 7. helyezést ért el a prágai Grand Slam-en
|
.[df4c095d40c61a9e71ffed5a61d07127].small.jpg) Bővíz Dominik 7. helyezett lett a legjobb tizenhat európainak az EGF által Prágában rendezett Grand Slam versenyen. [tovább ... ]
|
2023.08.07.: Magyar sikerek az 2023-mas Európai Gó-kongresszuson
|
 Jól szerepeltek a magyar résztvevők a németországi Markkleeberg-ben rendezett 2023 évi Európai Gó-kongresszus versenyein.
[tovább ... ]
|
2023.08.06.: Bővíz Dominik 3. helyezést ért el a Nyílt Európa-bajnokságon.
|
..[ae8e3c0668c054994980b611654776c8].small.jpg) Bővíz Dominik 3. helyezést ért el a Nyílt Európa-bajnokságon.
Ezzel ő lett a legeredményesebb európai versenyző a 671 indulóból ezen a versenyen. [tovább ... ]
|
2023.06.13.: 2023-ban is Gótábor, júliusban, a Balatonnál!
|
 Július 10.-14.-ig, Ordacsehin. Saját medence, saját teniszpálya, légkondi, Balaton, és még sok minden más! [tovább ... ]
|
2023.04.17.: Jól szerepeltek a PaGoda egyesület versenyzői a 2023-mas Ifjúsági Európa Bajnokságon
|
 Idén március 22–25. között rendezték meg Törökországban az Ifjúsági Gó Európa-bajnokságot, amely egyéni és páros megmérettetéseket is magába foglalt. A versenyen 12 ország 87 versenyzője mérkőzött meg egymással. A magyar PaGoda egyesület hét fős csapattal képviseltette magát, ennél nagyobb létszámban csak török, román, illetve ukrán versenyzők vettek részt.
[tovább ... ]
|
2023.04.09.: A 2023. évi Magyar Góbajnokság válogató pontversenyének állása
|
A válogató versenyek első 15 magyar állampolgárságú és a Magyar Gószövetség által kiadott versenyengedéllyel rendelkező helyezettje a helyezésének megfelelő pontot kapja az alábbiak szerint... [tovább ... ]
|
2023.03.25.: Beszámoló a Nemzetközi Páros Hendikep Versenyről
|
 A 32. Nemzetközi Amatőr Páros Gó Versenyt 2022. decemberében rendezték Tokióban, melynek keretében a Nemzetközi Páros Hendikep Versenyen Simon Zsófia és Goschler Áron képviselte Magyarországot. [tovább ... ]
|
további hírek
eseménynaptár
« 2024. január »
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
29 | 30 | 31 | |
|