a góról
A gó története Kínában kezdődött kb. 4000 éve. A történészek és régészek ebben az egyben értenek egyet a gó eredetével kapcsolatban. Minden más csak elmélet. Ezek közül a legelfogadottabb, hogy a korai időkben jóslási szertartásra használták a mai gótábla ősét és hozzá a köveket. Ebből fejlődött az első modern értelemben vett, és azóta is folyamatosan játszott társasjátékká.
A gó egyszerre nagyon egyszerű és bonyolult is. A játék szabályait egy négy éves gyerek is gond nélkül meg tudja érteni, ugyanakkor mélysége óriási, kifinomult stratégiát és taktikát igényel. Ez a kettősség adja a Gó varázsát, és teszi a játékot kortalan klasszikussá.
Magyarországon a gót Erdős Pál, a híres matematikus terjesztette el. Harminc év alatt a magyar gójátékosok egyértelműen Európa élvonalába kerültek, bár a legerősebb távolkeleti mesterektől még mindig komoly szakadék választja el őket. Több magyar játékos próbált szerencsét távolkeleti góiskolákban, és a segítségükkel egyszer talán sikerülhet kinevelni olyan fiatal tehetségeket, akik eséllyel vehetik fel a versenyt a legjobbakkal, és a világ élvonalába kerülhetnek.
A Magyar Gószövetség 2005-ben alakult, hogy összefogja az ország különböző részein évtizedek óta működő
góegyesületeket. Az MGSZ legfőbb feladata, hogy megteremtse a feltételeit egy jól működő tömegsportnak, és közösséget
nyújtson azoknak, akik megismerték és megszerették ezt az ősi stratégiai játékot.
Ismerd meg a játék szabályait (interaktív gó ismertető)!
Próbáld ki a játékot (a KGS-en)!
Szövetségünk nyomtatható tájékoztató anyaga.
legközelebbi versenyek
2025.05.24-25:
Magyar Nagydíj - Hungarian Grand Prix - 2025
|
Récsei Center - Budapest XIV., Szabó József utca 6.
2. válogató verseny a MB döntőjébe [tovább ... ]
|
2025.06.29-07.03:
Gótábor / Lake Balaton Go Camp in Hungary 2025
|
Ordacsehi
Idén már 2. alkalommal, Ordacsehin kerül megrendezésre, június 29. - július 3.-ig, a magyar góélet egyik legfontosabb eseménye, a Gótábor. Sok szeretettel várunk mindenkit, felnőttet, gyereket, kezdőt, haladót, és mestert egyaránt. A tábor vasárnaptól csütörtökig tart. Kedvezményes nevezés május 28.-ig! [tovább ... ]
|
2025.07.19-08.02:
67. Európai Gó Kongresszus
|
Varsó, Lengyelország
[tovább ... ]
|
2025.09.06-07:
Magyar Kupa / Hungarian Cup - 2025
|
Récsei Center - Budapest XIV., Szabó József utca 6.
3. válogató verseny a MB döntőjébe [tovább ... ]
|
2025.09.17-19:
Diák Gó Európa-bajnokság 2025
|
Luxemburg
[tovább ... ]
|
legutóbbi változások a ranglistán
|
# |
név |
minősítés |
Élő-p. |
változás |
dátum |
1. N | Seres Júlia |
2d |
1922 |
33 |
2025.05.04. |
2025.05.02–04. 53rd Prague Go Tournament, Old Hunter's Cup - Bonus B
|
aktuális információk
SZJA 1% – a góversenyzőkért |
 Szövetségünk számára 2025-ben is felajánlható a személyi jövedelem adó 1%-a. Ezeket a felajánlásokat azon versenyzőink támogatására fordítjuk, akiknek nehézséget jelentenek a versenyzés anyagi terhei. [tovább ... ]
|
legfrissebb hírek
2025.04.01.: Gótábor 2025-ben is, a Balatonnál!
|
 Idén már 2. alkalommal, Ordacsehin kerül megrendezésre,
június 29. - július 3.-ig, a magyar góélet egyik legfontosabb eseménye, a Gótábor.
Sok szeretettel várunk mindenkit, felnőttet, gyereket, kezdőt, haladót, és mestert egyaránt. A tábor vasárnaptól csütörtökig tart.
A Balatontól mindössze néhány kilóméterre! Saját medencével, saját teniszpályával, légkondícionált ... [tovább ... ]
|
2024.01.17.: 2025-ös versenyengedély díjak, élversenyzői utazási támogatás (frissítve)
|
A Gószövetség elnöksége 2023 decemberében létrehozta a versenyekre való utazási támogatás szabályozást és meghatározta a 2024-es versenyengedély díjakat. [tovább ... ]
|
2025.05.04.: Leitereg Miklós a Gószövetség új elnöke
|
A márciusi közgyűlés Leitereg Miklóst választotta a Gószövetség elnökének. [tovább ... ]
|
2025.04.27.: Magyar Ifjúsági Góbajnokság, 2025
|
 Minden résztvevő érmet nyert a 2025. évi Magyar Ifjúsági Góbajnokságon. [tovább ... ]
|
2025.04.13.: Archív felvételek a 2023-mas döntőről
|
A Facebook bugyraiból előkerültek a 2023-mas döntő felvételei. [tovább ... ]
|
2025.04.06.: Fordulatok hétvégéje: félpontos győzelem döntött a Budapest Tornán
|
 Fordulatok, szoros meccsek és meglepetések a Budapest Tornán! Megkezdődött a 2025-ös magyar góbajnoki szezon, és máris izgalmas csatákat hozott az első válogatóverseny. [tovább ... ]
|
2025.04.06.: A 2025. évi Magyar Góbajnokság válogató pontversenyének állása
|
A válogató versenyek első 15 magyar állampolgárságú és a Magyar Gószövetség által kiadott versenyengedéllyel rendelkező helyezettje a helyezésének megfelelő pontot kapja az alábbiak szerint... [tovább ... ]
|
2025.03.13.: Változtak az Utazási támogatási rendszer szabályai
|
Érdemi változás benne annyi, hogy a felhasználás éve fixen a kiérdemlést követő naptári év lehet. [tovább ... ]
|
további hírek
|