Magyar Gószövetség http://goszovetseg.hu/index.php?page=main A Magyar Gószövetség legfrissebb hírei hu Stone's portal system v0.2 Tue, 07 Sep 2010 04:13:28 +0100 Magyar siker Brnoban http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=345 http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=345 Az immár kilencedik alkalommal megrendezett brnoi versenyen 11 magyar versenyző indult. Éljátékosaink kivételével nem tettünk bizonyságot különösebben jó formáról, így történt meg, hogy az első két nap, vagyis négy forduló után Csaba és Palika állt az élen 4-4 győzelemmel, a többi kilenc magyar viszont csak egy-egy győzelmet szerzett.

Vasárnap reggel azután Csaba legyőzte Palit, de az utolsó fordulóban jött a román feketeleves: Csaba Cristian Poptól, Pali Cornel Burzotól kapott ki és következhetett a segédpontok izgalmas számolgatása. Az hamar kiderült, hogy a három öt győzelmes közül Pop lesz a harmadik, de az első hely sorsa egy cseh házirangadón, a Simara-Hora meccsen dőlt el. Ha Simara nyer, Csaba az első, ha Hora győz, Burzo nyeri a versenyt. Persze az összes játszma közül ennek lett utoljára vége, de megérte drukkolni: Simara nyerte a cseh János vitézek partiját, a magyarok nagy örömére.

Brnoban - több második helyezés után - először győzött magyar versenyző. Jövőre lehet ismételni, amúgyis az lesz a tizedik verseny és a szervezők "big party"-t ígértek.

A rendezés, a körülmények, a sör a szokásos jó színvonalú volt, egy kellemetlen dolog történt csak, amikor Kurt Paar, a hagyományos fertő-tavi verseny szervezője megkérdezte, hogy miért szerveztük rá a magyar bajnokságot arra a hétvégére, amikor az ő versenye volt oda meghirdetve négy hónapja (már Budakeszin is osztotta szórólapot). Számított volna a magyarok részvételére - és ő mindig igazán kedves házigazda volt.
Mon, 06 Sep 2010 11:54:36 +0200 http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=345 Verseny a Baduk Centerben http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=344 http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=344

Az iskolában tanuló fiatalokkal volt lehetőség játszani. A versenyen 5 csoportban 4-4 fő küzdött a csoportkörben. A csoportok, a csoporton belüli helyezés sorrendjében:

A: Luka (2d), Klara (2d), Zoltán (1k), László (1k)

B: Maros (3d), Schayan (1k), Pavol (4d), Tamás (1k)

C: Zoli (2d), Pepe (2d), Miika (1k), Tibor (5d)

D: Laci (10k), Dominik (2k), Boris (1k), Csizi (4d)

E: Robi (5k) Rita (4d), Juli (1k), Zoltán (8k)

A kieséses szakaszban csoportok első és második helyezettjei jutottak, Pepe és Klara kivételével.

Ők a nyolc közé jutásért Schayan-tól és Ritától kaptak ki.

Majd a nyolc között:

Schayan - Maros: 1-0; Laci - Luka: 0-1; Dominik - Robi: 0-1; Zoli - Rita: 1-0

A négy között: Schayan - Luka: 1-0; Robi - Zoli: 1-0

A döntőt Robi nyerte, a bronzmeccset Zoli.

A csoportok harmadik és negyedik helyezettjei is hasonló rendszerben küzdöttek tovább.

Mon, 30 Aug 2010 23:05:56 +0200 http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=344 LIV. Gó Európa-bajnokság, Tampere http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=343 http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=343 Az első három forduló után a fiúk 2-2, a lányok 1-1 győzelemmel állnak a főversenyben. Az első két tábla eseményeit az EuroGoTV-n és a KGS-en lehet nyomon követni.
Részletes eredmények
Wed, 28 Jul 2010 16:43:31 +0200 http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=343 GÓTÁBOR VOLT A BALATONNÁL http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=342 http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=342 A remélt 40 körüli létszámnak csak kb. a fele jött össze. Négy napról hatra növekedett a tábor hossza, úgy látszik, a mai anyagi helyzetben már ez is többeket visszatartott. Bízom benne, hogy akik eljöttek, jó hírét viszik a tábornak, és jövőre újra 40 körül leszünk. (Sátrakban szinte korlátlan a hely befogadóképessége.)

Szokásos módon idén is Mérő Csaba oktatott. A gyerekek egy része már a pestújhelyi táborban is ott volt. Szepezden folytatódott az ott elkezdett játék: az alakzatokban állatokat kellett felismerni, majd a későbbiekben ezen a néven emlegették az újra felbukkanó formákat. Úgy láttam, ez nagyon megmozgatja a gyerekek fantáziáját, főleg a kisebbekét. Remélhetőleg ez a módszer gyorsítja, hogy kialakuljon bennük az a szemlélet a góról, ami bármilyen állásban segít eligazodni, megtalálni a legfontosabb lépéseket, elválasztani a lényegeset a lényegtelentől.

Csaba egyébként írt egy könyvet a Magyar Gószövetség felkérésére. Ez egyéves tananyag, foglalkozásokra lebontva. Szakkörök számára nagy segítség lesz, de önálló tanulásra is alkalmas. Szemléletben pedig jóval túlmutat az egy év alatt elérhető szinten. Remélem, mielőbb kézbe foghatjuk!

Néhány erősebb játékos is volt: Záhonyi Bálint nemcsak az 1 danjával emelkedett ki a fejlődni vágyók közül, hanem azzal is, hogy ő az egyetlen, aki eddig mind a nyolc táborban az első naptól az utolsóig ott volt. (Nagyon örülök, hogy az utolsó pillanatban sikerült rávennem a részvételre, sőt a végén még a versenyzésre is.) Remélem, Fekete Balázs Samut (2 kyu) némi kihagyás után versenyeken is újra fogjuk látni! (Sajnos ő a tábori versenyre nem tudott maradni.) Miskolczi Szonja (1kyu) a tavalyi tábor után most is családostól érkezett: férjével és két kisebbik lányával.

Mi, "erősebbek" profi partikat néztünk, majd beszéltünk meg Csabával. Továbbá sokat játszottunk egymással, néhány partit le is jegyeztünk, illetve emlékezetből raktunk ki, majd Csaba elemezte ezeket, hibáinkat gyomlálgatva. Gyakran csatlakozott hozzánk Csaba felesége, Ambrózi Kata.

Nagyon meleg volt, ezért minden délután mentünk a strandra. Oda is vittünk néhány készletet, és ott is folytattuk a játékot.

Volt persze szimultán is, meg a mindig népszerű fantomgó. Első este két csapattal tanácskozási játszmát szerveztem, és jegyeztem le - ezt másnap délelőtt elemezte Csaba. (Nálunk a klubban néhány hónapja jött divatba, hogy a tanítványok csapatban hívnak ki, együtt döntenek a lépéseikről. Így is marad még gyenge lépés, amiről igyekszem őket érvekkel lebeszélni, illetve alternatív lépéseket ajánlok. Oktatóknak jó szívvel ajánlom ezt a tanítási módot.)

Lehetett még ping-pongozni, röplabdázni és focizni is.

Külön köszönetet kell mondanom Köllner Ödönnek, aki nemcsak két gyerekét hozta el, hanem sok-sok logikai játékot is, ezekkel is színesítve a palettát. Ők egyébként, ha jól emlékszem, éppen most vannak Lengyelországban, a dáma EB-n. A dámát egyébként én is (újra) kipróbáltam. Ödön hatására lassan fel kell adnom arisztokratikus hozzáállásomat: mióta a gót, a világ legjobb, legmélyebb játékát rendesen megismertem, azóta a többi nem nagyon érdekel. A családban még leginkább scrabble-t játszunk, ami a magyar nyelv hajlékonysága miatt megunhatatlan. Illetve van egy barátom, akivel ha nagy ritkán találkozunk, és kibeszélgettük magunkat, végül szinte mindig váltunk néhány rituális sakkpartit (felmelegítve a katona-emlékeket). Nos, lehet, hogy a góklubokat, szakköröket érdemes lenne vegyíteni a gomokuval, dámával stb. Valaki írhatna a hejőkeresztúriak remek példájáról! Náluk a gó csak egy a sok logikai játék közül. A lényeg: hátrányos helyzetű, viselkedési problémákkal küzdő gyerekek tömegét fejlesztik, fogják meg ezekkel a játékokkal. Úgy érzem, itt nagy, kiaknázatlan lehetőségek vannak a gósok számára is! Ehhez persze nemcsak a versenysportban kell gondolkodni.

Ödön még a konyhához is jelentősen hozzájárult: kb. 10 kilónyi halat hozott, amelyeket előző héten fogott Balatonberényben. Finom halászlé készült belőle. A konyhára egyébként sem lehetett panasz: amint ígértem, finom és bőséges volt.

Szombaton pedig versennyel zártuk a tábort. Páratlanság miatt sajnos nekem is be kellett szállnom. Így viszont 18-an lettünk, ami lehetővé tette, hogy három hatfős csoportot alkossunk, és körmérkőzéses rendszerben küzdjünk meg egymással, viszonylag kis erőkülönbségek mellett. A szerény nevezési díjakat osztottam ki az élen végzetteknek:

"Szuper" csoport:

1. Záhonyi Bálint 1d, 4000 Ft; 2. Bővíz Dominik 2k, 2000 Ft; 3. Juhász Péter Károly 6k, 1000 Ft

A csoport:

1. Szalai Vilmos 11k, 3000 Ft; 2. Záhonyi György 13k, 2000 Ft; 3. Szépvölgyi Márió 12k, 1000 Ft

B csoport:

1. Turán András 18k, 2000 Ft; 2. Záhonyi Vera 20k, 1000 Ft

Továbbá a két felső csoport győztese kapott egy-egy Go World-öt, köszönet érte Nádor Lacinak (a 119. számból kettővel több jött, és úgy gondolta, itt jó gazdára talál mindkettő).

Az eredmények megtalálhatóak a verseny oldalán:

http://goszovetseg.hu/index.php?page=competition&compid=244&mode=readid

Remélem, jövőre legalább negyvenen jövünk össze ezen a remek helyen!

Mindenkit szeretettel vár a szervező:

Bárdos Zoltán
Mon, 26 Jul 2010 17:58:14 +0200 http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=342 The 10th Korea Life Insurance Cup Children Baduk Championship http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=338 http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=338

10. Koreai Életbiztosítási Kupa gyermek goversenyt július 28-án rendezik a koreai Szöulban.

A versenyen, 12 éven aluli amatőr gyerekek vehetnek részt. A 16 meghívott gyerek résztvevő megoszlása 3-3 kínai, japán és tajvani, valamint 1-1 thaiföldi és vietnámi és orosz valamint négy európai (holland, német, francia és spanyol). A Spanyolok helyét vehette át Magyarország, mert ott nem volt elég erős játékos.

A részvételi jogért a 2 győzelemig tartó párharcot a Budapesti Baduk Akadémián játszotta le Csóti Sebestyén és Csizmadia Róbert. Az első meccset Robi nyerte, a másodikat Sebi, és végül a harmadik döntő játszmát ismét Robi. Így Csizmadia Róbert utazhat Szöulba és vehet részt a 10. CBC-n.

Tue, 15 Jun 2010 15:53:52 +0200 http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=338 Június közepétől várja a tanítványokat Baduk Akadémia http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=337 http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=337
Az akadémia hétköznap 14 és 21 óra között tart nyitva. A nyitvatartási időben bármikor, bármennyi időre részt lehet venni az iskola foglalkozásain.(Többnyire hétvégén, 13 és 19 óra között is lehetőség lesz tanulni, ha más hazai vagy nemzetközi góesemény nem esik arra a hétvégére.)

Kérjük, hogy aki előre nem megbeszélt időpontban jönne tanulni a Centrumba, előtte telefonáljon oda Kim Sung-raenek (angolul: +3630 748 0426), vagy Pocsai Ritának (angolul, magyarul: +3670 564 8659)! Köszönjük

A magyar játékosok három lehetőség közül választhatnak:

Havi bérlet, amiben benne van

- mindennapi belépés

- havi 5 parti profi játékosokkal

- élet-halál feladványok, tesujik, megnyitás gyakorlása

- házi feladatok (ellenőrzéssel)

- liga mérkőzések

- napi két saját (lejegyzett) parti elemzése

- minden szerdán este 6-8-ig az elmúlt hét legérdekesebb partijainak bemutatása

ennek ára 10.000 Ft/hó.

Heti kétszeri belépést biztosító bérlet:

- hasonlóan a fent leírtakhoz (természetesen heti kétszer)

- havi 2 játszma profi játékosokkal

ennek ára 5.000 Ft/hó.

Napijegy:

- részvétel az iskola egy napján, az aktuális menetrend szerint

ennek ára 1.000 Ft/nap

Gyerekeknek:

- a nyári szünidőben (június 28.-tól) hétfőtől- péntekig 8:30-tól 17:00-ig gótábor-szerű foglalkozás

- a lehetőség minden gyerek számára nyitva áll

- az erősebb gyerekeket a profik tanítják,

- a kezdőket Pocsai Rita 5 dan oktatja, illetve ő foglalkozik a gyerekekkel

- ár: 12000 forint étkezéssel

A fentieken túl, külön megbeszélés alapján lehetőség van privát tanításra is.

Kim Sung Rae: srk1119@hotmail.com

Lee Young Shin: domuzzi@naver.com

Ko Ju Yeon: brlove1379@naver.com

Az iskola - igény esetén - a vidéki tanulóknak szállást is tud biztosítnai.

Thu, 24 Jun 2010 23:14:02 +0200 http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=337 Magyar Nagydíj 2010 - Nemzetközi Góverseny / Hungarian GP 2010 International Go Tournament http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=336 http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=336

Idén június 5 és 6 között a tavalyi helyszínen, Budakeszin rendezték meg a Pandanet versenysorozat magyarországi versenyét a Magyar Nagydíjat. Idén a verseny része volt az Erkel Ferenc emlékére rendezett rendezvénysorozatnak is.

A versenyen 44-en vettek részt, amiből 6 volt a danos mester. Örömteli még, hogy több 12 éven aluli gyermek is kiegészítette a mezőnyt.

A versenyt a koreai vendég a 7 danos Kang Kyoungnang nyerte veretlenül. Mögötte a 6 danos Balogh Pál és a szlovák 4 danos Pavol Lisý végzett holtversenyben a második helyen. A negyedik a 6 danos Mérő Csaba lett, Ő a Pandanet versenysorozatban velük azonos pontszámot kapott, mert ott a holtversenyt nem döntheti el a SOSOS pont. Ez utóbbi három versenyző körbe verte egymást.

Említést érdemelnek a külön jutalmat kapott 4 győzelmes résztvevők is Gerbner Tamás 2k, Horváth László József 2k, Fogarasi Tamás 7k, Albrecht Gábor 10k, Záhonyi György 13k és Turán András 18k.

A versenyt megtisztelte jelenlétével a Budepesten nyíló Baduk Akadémia koreai profi létrehozói és Kőszegi Diana az egyetlen magyar profi.

Wed, 09 Jun 2010 15:57:15 +0200 http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=336 Koreai profik Magyarországon http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=335 http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=335 A koreai profi játékosok hosszabb időre rendezkednek be Budapesten. Terveik közt szerepel egy európai Baduk Akadémia létrehozása. Tue, 01 Jun 2010 01:51:58 +0200 http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=335 Balogh Pál hetedik a XXXI. Amatőr Világbajnokságon http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=334 http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=334 Balogh Pál ellenfelei voltak:

1. forduló: Mauri Francesca 5k, Olaszország (+)

2. forduló: Lou Yuxiang 5d, Szingapúr (+)

3. forduló: Aguilar Fernando 7d, Argentína (-)

4. forduló: Won Jo Tae 7d, Észak-Korea (-)

5. forduló: Debarre Thomas 5d, Franciaország (+)

6. forduló: Hsiang Thomas 7d, USA (+)

7. forduló: Hornbaek Kasper 5d, Dánia (+)

8. forduló: Laatikainen Vesa Martii 5d, Finnország (+)

http://canoalain.free.fr/WAGC2010/Resultats/WAGC2010.html

Tue, 01 Jun 2010 01:22:37 +0200 http://goszovetseg.hu/index.php?page=news&mode=readid&newsid=334