regisztráció | azonosító: jelszó: (elfelejtettem a jelszavam) | emlékezz rám |

hírek: hír olvasása

Beszámoló a szellemi sport nyári tábor első hetéről 2012-08-05 21:15:57
A tervezettnél többen, összesen 116 gyerek látogatott el az első héten, ami Orgován Sándor szervező munkáját dicséri. Ebből 12 fő ismerte már a játékot, vagy volt versenyző. Körülbelül 40 lurkó találkozott most először a játékkal.

Fogarasi Tamás tartotta a gó foglalkozásokat a mi csoportunknak napjában kétszer, a többieknek csoportosan vagy egyénileg érdeklődés szerint folyamatosan. Pénteken két 12 fős házi versenyt rendeztünk haladó (Tóth Viktor nyerte) és kezdő csoportokkal.

Természetesen sakkoztunk, íjászkodtunk, strandoltunk, dámáztunk.

 

A gó-sakk-dáma versenysorozat győztesei:

1, Tóth Viktor (SDSE) 32p

2, Bolgár Janka (Budai11), Kis Levente (SDSE) 27p

3, Hovorka Soma (SDSE) 25p

4, Tóth Niki (SDSE) 23p

5, Bolgár Katica (Budai11) 21p

6, Juhász Balázs (SDSE nem aktív) 20p

 

Összesen: 23 induló.

A versenyeken nem vett részt, csak az oktatásban segített Szekeres Zsófia (ZDSE), valamint Köllner Dóra és Barnabás.

 

Reméljük a következő héten is 80 fő feletti létszámnak és sok ügyes gyermeknek örülhetünk.

 

Köllner Ödön


szerző: akka

megjegyzések:

csiz 2012-08-24 10:36:58
Szeretném kihirdetni a Minősítési Bizottság döntését. A versenyen vesztett pontjait Bővíz Dominik visszakapta. A többi résztvevőnél nem változtattunk, eredményeik a minősítésbe beszámítanak. Ez egyszeri döntés, nem képez precedenst a jövőre nézve.

A továbbiakban is szeretnénk a versenyek túlnyomó többségét a Minősítési Rendszerbe beszámítani. Ehhez persze meg kell felelniük a Minősítési Rendszerben leírt alapkövetelményeknek, valamint fontos hogy a verseny résztvevői tájékoztatva legyenek arról, hogy minősítő versenyen vesznek részt. Az erre vonatkozó pontos szabályozást a következő közgyűlésre beterjesztjük.

A továbbiakban ha valakinek kérdése, panasza van, vagy óvni szeretne, azt kérjük hogy a minosites@goszovetseg.hu címre írt emailben tegye meg.

Köszönettel,
Minősítési Bizottság
mpepe16 2012-08-07 21:48:36
Részemről ez abszolút lezárt téma,tudom mit mondtam,tartom magam ahhoz,hogy utána mi történt az hidegen hagy.Felőlem persze vehetjük vér komolyan és elkezdhetjük kihallgatni mind a huszon x gyereket hogy vajon ők mit hallottak mint mondtam de a lényegen nem változtat.A verseny lefutott,mindenki teljesített ahogy tudott.
BDomi 2012-08-07 20:47:21
Te nem jelentetted ki, hogy beszámít a ranglistába, vagy sem. Miután te dél körül elmentél, a 3. forduló után nekem azt mondta Rita, hogy nem fog beszámítani a ranglistába.
mpepe16 2012-08-07 20:41:52
(pardon,-1 handicap volt végül,ha jól emlékszem)
mpepe16 2012-08-07 20:40:55
Üdv,

nem értem hol itt a gond,én a verseny napján teljesen világosan kijelentettem hogy a nagyok csoportja bele számít a ranglistába és pont(25 perc,full handicap,manuális sorsolás,csak hogy mindenről tájékoztatva legyenek a versenyzők). Utána ment sírás-rívás hogy akkor én nem játszok,meg kevesebb handicap,több idő egyebek de az már lényegtelen.Akkor meg lett mondva,aki akkor úgy döntött ott helyben hogy játszik, az akkor vállalja hogy ez már pedig rendes verseny.(mondom ezt mint a tábor egyik tanára és a verseny egyik szervezője. Mondjuk dél körül távoztam, de előtte mindent tisztán közöltünk)

Pepe
matemato 2012-08-07 14:40:20
Ez egy szerencsétlen helyzet, hagyjuk abba a veszekedést. Én azt láttam, hogy van egy vita, amelyben Dominikot nyilvánvalóan igazságtalan hátrány érte, és nem láttam semmiféle döntést az ügyben. A vita itt a honlapon 19 bejegyzés után megszakadt, éppen KKP egy olyan bejegyzésével, hogy "Ellentétes információk vannak.... stb". Döntést nem láttam.

Az a kitétel, hogy "vitás esetben a Minősítési Bizottság dönt" az szerintem pont azért került be, hogy az ilyen esetekben döntsetek. Mivel nem láttam döntést, azt gondoltam, hogy egy elnökségi ülés megfelelő fórum ahhoz, hogy ezt lezárjuk. Ha ezzel csak bekavartam, akkor elnézést. Most akkor megkérem a Minősítési Bizottságot, hogy hozzon végső döntést, és ezt tudassa a résztvevőkkel (akár itt egy bejegyzésben). Ha úgy látjátok jónak, akkor írjátok felül az elnökségi döntést, csak tegyünk pontot ennek a vitának a végére. Köszönöm.

A következő közgyűlést egyébként valamikor őszre tervezzük.




BDomi 2012-08-07 14:39:16
Csak nyugodtan.
retesz 2012-08-07 14:09:16
Nem tudom milyen újabb döntésre vártál volna még.
A minősítési bizottság már rég lezárta az ügyet, csak az elnökség kavart bele újra ezzel a döntésével.

Tudtommal a minősítési szabályzatot csak a közgyűlés változtathatja meg. Mikor lesz a következő közgyűlés ?
retesz 2012-08-07 14:06:37
El fog tartani egy ideig amíg az azóta eltelt összes versenyt újraszámolom.
BDomi 2012-08-07 13:26:52
Nem akarok senkit sürgetni, tényleg, de egyébként a Gyerek gótábor még mindig beszámít a ranglistába.
matemato 2012-08-06 21:35:08
KKP, teljesen igazad van, a Minősítési Bizottságot tájékoztatni kellett volna. Elnézést, elfelejtettem, nem tudok mindent észben tartani, annyi ügy van folyamatban (ennél fontosabbak is).

Az alapvető cél az volt, hogy lezárjunk egy vitás kérdést, ami a levegőben lógott hetekig. Nem láttam, hogy a Minősítési Bizottság kísérletet tett volna az ügy lezárására. Kósza vélemények keringtek döntés nélkül.

Próbálom azt elérni, hogy valami egyszerű és hatékony mechanizmus legyen arra, hogy pont kerüljön a folyó ügyek végére. Ne húzódjon minden a végtelenségig.

Megint az történik, hogy sokan töltünk egy csomó időt egy olyan kérdéssel, amit 5 perc alatt le kellett volna zárni (például a Minősítési Bizottság döntésével). Soha senki nem tesz egyetlen lépést se, de amikor kezembe veszem a dolgot, és hozunk valami döntést akkor az ellen mindenki tiltakozik. Ez így nem jó.

Erről a Köllner Ödön-féle tábori versenyről nincs "újabb" elnökségi döntés. Nincs miről dönteni: az általános elv az, hogy ha egy verseny nincs meghirdetve, akkor annak eredménye nem számít be. Ez az elv szerintem így jó.

Ha a Minősítési Bizottságnak ettől eltérő véleménye van, akkor módosítsa annak megfelelően a szabályzást. Nekem mindegy, ettől senki nem fog jobban gózni.
Máté
zkelemen 2012-08-06 17:41:22
Csak ajánlani tudom ezt a tábort. Orgovány Sándor táborvezető unokaöcsém személyes sakkedzője volt, irányítása alatt korosztálya egyik legjobbja volt. (Sanos azóta u.öcsém megunta a sakkozást) Anyja (sógornőm) dolgozott is a táborban mint óvónő. Jókat halllotam a táborról.
retesz 2012-08-06 17:19:12
Erről az újabb döntésről, mikor tájékoztatja az elnökség a minősítési bizottságot, ha már előre ismét nem kérte ki a véleményét ?
retesz 2012-08-06 17:17:21
Jó lenne, ha az ilyen döntésekről a minősítési bizottságot is tájékoztatná az elnökség. Nem követhetem figyelemmel, hogy mikor jelenik meg egy beszámoló egy elnökségi döntésről. Ezt például, most vettem észre.
Megjegyzem, hogy a közgyűlés úgy döntött, hogy a vitás kérdésekben a minősítési bizottság illetékes dönteni. Furcsálom, hogy a döntés előtt az elnökség meg se kérdezte a minősítési bizottságot.
Boviz 2012-08-06 12:44:47
Nagyon korrektnek tartom, hogy napirendre vettétek a kérdést az itteni diskurzus alapján. Köszönjük.
matemato 2012-08-06 10:24:02
Ez a verseny is csak házi versenynek tekintendõ, nem számít bele a
ranglistába. Az Elnökség döntése értelmében a múltkori pestújhelyi
verseny sem számít a ranglistába:
http://goszovetseg.hu/irattar/jegyzokonyvek/Eln%C3%B6ks%C3%A9gi_20120718.pdf
Úgy láttam, hogy ez már javítva lett, és Dominik visszakapta a pontjait.
retesz 2012-08-06 07:50:58
Gratulálok a sikeres táborhoz.
Remélem erről a versenyről majd a szervezőktől kaphatunk tájékoztatást, hogy megfeleltek-e a minősíthetőség feltételeinek és beszámíthatóak-e a magyar minősítő rendszerbe, és nem lesz olyan vita mint a legutóbbi másik tábor esetében volt, ahol a szervezők nem voltak hajlandóak nyilatkozni.
további hírek