regisztráció
|
(elfelejtettem a jelszavam)
|
azonosító: jelszó: | emlékezz rám |

hírek: hír olvasása

AnimeCon 2007 2007.10.09. 03:48:04
Az elmúlt hétvégén (okt. 6-7-én) ismét alkalmunk volt a gót képviselni az AnimeCon rendezvényen, amit a Magyar Anime Társaság rendezett.
Az elmúlt hétvégén (okt. 6-7-én) ismét alkalmunk volt a gót képviselni az AnimeCon rendezvényen, amit a Magyar Anime Társaság rendezett.
Szombaton reggel, mikor odaértünk, a szívverésem elállt, amikor megláttam a hatalmas tömeget, akik a belépésre várakoztak. Később megtudtam, hogy a Petőfi Csarnok befogadóképessége 2500 fő - és megtelt. Becslésem szerint lagalább ennyien voltak, akik kívül rekedtek.
Az első nap kicsit elszomorodtam, amikor megtudtam, hogy egy eléggé félreeső zugban összesen egyetlen asztalt birtokolva kell meghúznunk magunkat, de a szervezők segítségével sikerült még egy asztalt keríteni és kicsit szűkösen ugyan, de mégis több táblát kitenni ahhoz képest, mint ahogy az eredetileg kilátásban volt.

A második nap, vasárnap, Csernátony Rita tartott egy előadást a góról, amit - becslésem szerint - kb. 60 érdeklődő hallgatott végig.
Szerencsére ezen a napon bővült a helyünk. Egy polókat árusító cég helyét is elfoglalhattuk, mert ők aznap nem települtek ki. Így már összesen három asztalon mehetett a játék. Nagy örömömre ritkán fordult elő, hogy üresen árválkodtak a gótáblák. Inkább az volt a jellemző, hogy egy-két érdeklődő várakozott arra, hogy leülhessen játszani. Sajnos, vagy szerencsére (?) az előadás utáni "rohamot" így sem tudtuk "állni". Sokakat meg kellett kérni, hogy később jöjjenek vissza, ha szeretnék kipróbálni a játékot. Voltak olyanok is, akik órákat töltöttek el a játékkal. Olyan visszatérők is voltak, akik a tavalyi, vagy a tavaszi rendezvényen ismerék meg a gót és nagyon örültek annak, hogy most is játszhatnak egy kicsit. Még egy-két ilyen rendezvény és lehet, hogy versenyzőként is találkozhatunk velük. ;-)
Összesen 110 db szórólapunk fogyott el, de sokan voltak, akik nem vittek belőle magukkal.

Ezen a rendezvényen tudtam meg, hogy a Mondo Magazin legutóbbi öt számában gó témájú cikk is megjelent. Sikerült beszélnem a szerkesztőség egyik munkatársával és természetesen felajánlottam az együttműködést, amit ő örömmel elfogadott.
Két másik hasonló témájú folyóirat szerkesztője is ígérte, hogy keresni fog bennünket gó témájú cikkek megjelentetése céljából.

És végül a legjobb hír, amivel szolgálhatok neketek, az az, hogy sikerült beszélnem az Animax TV egyik munkatársával. Ő elmondta, hogy legfőképp rajta áll, mi is kerül a tévécsatorna műsorára. Nagy örömömre azt is elmondta, hogy "szívének az egyik csücske" a "Hikaru no go" sorozat. Szerepel a listáján és ha a terveit sikerül véghezvinnie, akkor 2009 közepén már sugározni fogja a csatorna. Azt is elmondta, hogy a sorozatot érdemesnek találja arra, hogy ne csak felirattal hanem magyar szinkronnal kerüljön adásba. Ez ugyan többszörösére növeli az előállítási költségeket, de ezt a sorozatot ő főleg a fiatalabbaknak szánja, akik esetleg még nem tudnak olyan szinten olvasni, hogy a feliratokat követhessék. Arról is esett szó, hogy esetleg DVD-n is megjelenhet a sorozat magyarul. Természetesen ebben sokat segítene, ha mi is hozzá tudnánk járulni, akár csak szakmai segítséggel, de igazán sokat az nyomna a latban, ha erre a célra akár pályázati, akár szponzori forrást is tudnánk előteremteni. Egyéb együttműködésre is lát lehetőséget, de ezek részletezésével itt nem akarom untatni a nyájas olvasót.

Igazán hálás köszönet illeti Csernátony Ritát, aki ismét kieszközölte számunkra a lehetőséget, hogy megjelenjünk a rendezvényen. Köszönet illeti még azokat is, akik segítettek "terjeszteni a kórt": Seres Juli, Ákos Péter, Mészáros Gergely, Steczák Bertalan, Albrecht Balázs, Albrecht Domonkos, Albrecht Gábor
szerző: albi

megjegyzések:

Blodwolf 2007.10.23. 09:51:34
Már tavaly ősz óta vártam h. kint legyetek (Sakurapartyn nem találtalak titeket), bár így is csak vasárnap a napvége fele (17óratályban) tudtunk elvergődni és hát hely hiány miatt leültünk egy szabad workshopos asztalhoz gozni (saját kiskészletemmel). Amint volt egy kis hely befészkelödtünk és elkezdtünk mi is gozni, volt ott egy "7kyus" lány is, nem vettem észre a kis névtábláját és megkérdeztem tud e gozni ^^".Mint kiderült nagyon is tud, 19:00kor eljutottunk odáig h. ismimmel tudtam egyet játszani "igazi fa go táblán, igazi kövekkel" _ ,de sajna félbe kellett hagynunk a zárás miatt na meg h. nekem 19:45kor ment a volánom, igaz lekéstem na de sebaj ^^".

Ez lehet h. nem ide kéne írnom szóval elnézést ^^”:
Most pénteken mentünk is volna gozni, na de volt egy kis gond így inkább elmentünk a burgerkingbe tanácskozni h. most ott játszunk papíron got (mert nem volt nálam a go) vagy felmegyünk ismimhez hikaru no got nézni ^^”.
Amúgy nem lenne lehetséges h. az iskolánban mi csinálnánk egy „go-s szakkört”, és h. nem e tudnának páran eljönni … csak mert mi a nagyon alapokat úgy ahogy tudjuk,de jóbb lenne ha lenne valaki aki jóbban is ért hozzá.
Amúgy az igazgató helyettes megengedte h. kitegyük a szórólapotokat a suliba és még tetszett is neki az ötlet.
Estrica 2007.10.15. 21:35:35
Megemlitenek egy beszamolot a conrol, amire az AnimeStars Magazin oldalan akadtam ra:
http://asmagazin.animehq.hu/index.php?a=32
Olvassatok vegig, mindenesetre idezve a gos reszeket:

"A góról szóló előadás felcsigázta amúgy sem lanyha érdeklődésemet a játék iránt. Bár nem most hallottam először róla, Tukeinon előadása több újdonságot is tartalmazott és örültem, hogy ilyen jól kezdődik a második nap. Az előadás után még a kérdések sem tették próbára a türelmemet. Érdeklődő, de nem tolakodó nézőtársaimmal egy kellemes élménnyel lettünk gazdagabbak.
...
Ez után követtem el a legnagyobb hibát a nap folyamán. Elmentem a workshopokhoz gózni. Ez önmagában még talán nem elég ijesztő, hogy megértsétek a katasztrófa okát, ezért elárulom, hogy már két con óta folyamatosan tervezem a gós asztalok meglátogatását. Eddig a rengeteg élmény mindig eltérített, de most a reggeli előadás után kapott óriási elszántság kitartott délutánig, így elindultam, hogy rohammal vegyem be a fekete-fehér kövek csataterét.
A csapda ott volt a dologban, hogy innen az este végéig nem nagyon sikerült felállni. A játék annyival magával ragadó, hogy fel sem tűnt az idő múlása. A gós srácok nagyon segítőkészek és minden hülye kérdésre türelmesen válaszoltak, így hosszú ideig leragadtunk ott. Aztán mikor már nem volt hely a friss embereknek, némileg elszégyelltem magamat, hogy mi a barátnőmmel már órák óta játszunk, ezért kisomfordáltunk azzal az szent elhatározással, hogy a lehető leghamarabb beszerzünk egy saját készletet ebből a játékból. "
by Peitli Csilla (Nuage)

Koszonom mindenkinek a segitseget utolag is!
retesz 2007.10.09. 11:01:20
Gratulálok a sikeres szerepléshez !!! Még ez a hír is izgalamas, még jobb lehetett a helyszinen.
Nézem, hogy az Animax TV este 8-tól éjfél utánig ad, erre az időre tervezik a Hikaru no got az olyan fiataloknak akik még nem tudják elolvasni a feliratokat ? Na persze lehet, hogy az adásidőt is tervezik bővíteni.
további hírek