regisztráció
|
(elfelejtettem a jelszavam)
|
azonosító: jelszó: | emlékezz rám |

hírek: hír olvasása

Híres gó játékosok – 1. rész 2017.09.13. 22:44:09
A havonta jelentkező sorozat első részében Go Seigen életéről és pályafutásáról lesz szó.
„Minden egyes nap tanulni fogom a gót, köveket a táblára helyezve. Talán azt gondoljátok, hogy a tanulás jelentéktelen számomra, miután sok évvel ezelőtt visszavonultam. Azonban azok számára, akik játsszák, a gó olyan, mint egy örök barát, egy állandó művészeti forma. Folytatni fogom a játékot és a gó tanulását. Valószínűleg ahogy Ti is.”
A fentieket nem más, mint maga Go Seigen, a 20. század talán legkiemelkedőbb és minden idők egyik legjobb gó játékosa írta, „A Way of Play for the 21st Century” című könyvében.

Élete és profi pályafutása
Go Seigen, azaz Wú Qīng yuán 1914. június 12-én született Kína délkeleti részén. Viszonylag későn, kilenc évesen kezdett játszani, azonban nagyon gyorsan tanult és fejlődött, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy tizenkét évesen – alig három évvel azt követően, hogy megismerte a játékot – már profi szinten játszott. 1927-ben egy két meccses sorozatban döntetlent ért el Inoue Kohei, 5 profi danos japán mester ellenében, a következő évben pedig két alkalommal is legyőzte Hashimoto Utaro 4 profi danos mestert.
1928-ban Japánba ment és profi karrierbe kezdett. Segoe Kensaku tanítványa lett, aki Hashimoto Utarot és Cho Hunhyunt is tanította. Go Seigen már korán, 18 éves korára a világ szűk elitjébe tartozott. 1933-ban barátjával, Kitani Minoruval együtt fejlesztették ki és tették népszerűvé a shinfusekit, ami szakított a korábbi hagyományos megnyitásokkal.
1939-ben kezdett jubangot (10 partiból álló sorozat) játszani kora többi nagy játékosa ellen, akik közül mindenkit sikerült legyőznie. Fantasztikus eredménysorral rendelkezik, összesen egy jubangot veszített el, 6-4 arányban, Fujisawa Hosai ellenében. Később, kb. 10 év múlva egyetlen legyőzője ellen is sikerült két jubangoban felülkerekednie, 7-2 és 5-1 arányban. 1928-ban érte el a profi 3 dant, 1950-ben pedig a 9 dant.
1961 nyarán elütötte egy motor, két hónapig ápolták, majd egy év múlva újra, egy hosszabb időszakban. Idegkárosodást szenvedett, valamint igencsak megromlott az állóképessége és a koncentrációja. A baleset gyakorlatilag Go Seigen profi pályafutásának végét jelentette, inenntől kezdve ugyanis nem tudott ugyanúgy teljesíteni, mint korábban, a fárasztó hosszú partikban. Fokozatosan egyre ritkábban játszott, míg szinte vissza is vonult 1964-ben, majd visszavonulása 1983-ban hivatalosan is megtörtént. Visszavonulását követően aktív maradt a góéletben, tanított, írt és népszerűsítette a játékot szerte a világon. Több gó témájú könyvnek is szerzője, például: ’A Way of Play for the 21st Century’, ‘Modern Joseki Application Dictionary’, ‘Fuseki and Middle-game Attack and Defense’. 2014. november 30-án hunyt el, 100 éves korában, egy odawarai kórházban, Japánban.

Az évszázad partija
1933. október 16-án Go Seigen és Honinbo Shusai kezdett játszani egy partit, melyet Honinbo Shusai 60. születésnapjának megünneplése céljából rendeztek és 1934. január 29-én fejezték be. Honinbo Shusai volt fehérrel, a feltörekvő fiatal Go Seigen pedig feketével. Shusai a híres Honinbo gó iskola vezetője volt, a gó világ doyenje, Go Seigen pedig egy rendkívül tehetséges fiatal játékos, generációjának legjobbja, aki a 20. század egyik legjobb játékosává válhat. Emiatt nevezték el összecsapásukat az évszázad partijának.
Az akkori szokásoknak megfelelően, a fehérrel játszó játékosnak joga volt a partit bármikor megszakítania és a folytatást későbbre halasztania, továbbá ekkoriban nem alkalmazták a lepecsételt lépést. Shusai volt erősebb játékosnak értékelve, így ő volt fehérrel, ami azt jelentette, hogy bármikor megszakíthatta a partit, amikor ő következett. Shusai 13 alkalommal kérte a parti szüneteltetését, mindannyiszor a saját lépését megelőzően, emiatt tartott a parti 3 hónapon keresztül. Példának okáért, olyan is előfordult a parti nyolcadik napján, hogy Shusai lépett először, Go Seigen pedig két percen belül válaszolt is. Majd Shusai Go Seigen lépését követően három és fél órán át gondolkodott, de ezt követően csak újra elhalasztotta a partit. A szünetek alkalmával Shusai vissza szeretett vonulni elemezni a partit tanítványaival.
Go Seigen a partit úgy kezdte, amit akkoriban sokkoló lépések kombinációjának értékeltek: Go Seigen elöször a san-sant, majd a szemközti hoshit és a tengent foglalta el. A Shusai-t támogatók a szokatlan és innovatív lépéseket inzultusnak fogták fel a mesterrel szemben.
Shusai a parti 13. napján lépett egy brilliánsat, melyről később azt rebesgették, hogy nem is ő, hanem egyik tanítványa, Maeda Nobuaki volt az értelmi szerzője a leleményes lépésnek. A partit Shusai nyerte két ponttal.

Stílusa
Go Seigen ismert volt a gyors iramú játékáról, harcos stílusáról, akkurátus olvasási képességéről. Gyorsan megszilárdította a csoportjait, a nagy pontokat foglalta el először és rendszeresen sokkal kevesebb időt használt gondolkodásra, mint ellenfelei. Kivételesen használta az erőt és nagy cseréket csinált a táblán. Az olvasási képessége gyors és pontos volt, gyakran dicsérték intuícióját. Ritkán vesztett el olyan ko-harcot, melyet ő indított.

Érdekességek:
- Go Seigen-ről film is készült, „The Go Master” címmel, melyet 2006-ban rendezett a kínai Tian Zhuangzhuang, Go Seigent a taiwani Chang Chen alakította,
- 2014. júniusában a magyar góélet is megemlékezett Go Seigen 100. születésnapjáról, amikor a MÜSZI-ben gyűltünk össze és természetesen Go Seigen-parti is bemutatásra, illetve elemzésre került; az eseményen pedig sok régen nem látott gós is megjelent,
- 2012-ben kezdték forgatni az idén bemutatott, „The Surrounding Game” című, a góról szóló dokumentumfilmet, Go Seigen pedig még ebben is szerepel, mert a film készítőinek nagy szerencséjére Michael Redmond Go Seigen lányán keresztül elintézte, hogy a készítők találkozhassanak a mesterrel.

Videók:
- Dwyrin elemzi Go Seigen Sakata Eio és Onoda Chiyotaro elleni partijait.


Forrás és további információk: Go Seigen – Wikipedia, Go Seigen – Sensei’s Library.

Végezetül álljon itt egy idézet, ami hűen ábrázolja, hogy a játék, annak tanulása és a fejlődés milyen fontos volt számára.
„Egy kővel erősebbé válni páratlan élvezet.” – Go Seigen

szerző: andre
további hírek