regisztráció
|
(elfelejtettem a jelszavam)
|
azonosító: jelszó: | emlékezz rám |

hírek: hír olvasása

Szellemi Sport Tábor a Bókay Kertben 2014.07.20. 09:15:45
Lezajlott a Bókay Kertben rendezett Logikai játék tábor első hete.
Lezajlott a Bókay Kertben rendezett Logikai játék tábor első hete.
 
A gó oktatást nagy örömünkre Pocsai Rita vállalta el. Csoportunkban 40 gyerek sajátította el az alapokat, de más társaságból is be-be kapcsolódtak az oktatásba, játékba. A 9x9-es táblán rendezett versenyen 38-an vettek részt, kizárólag alsósok, akik rengeteget fejlődtek, mert nem csak a foglalkozásokon, de szabad idejükben is sokat játszottak, tanultak. Rita sok gyereket „megfogott”.
 
Meg kell említenem, hogy tanári oktatókönyvként szerintem kitűnő Csaba könyve. Nagyon jól lehet belőle tanítani, persze a terjedelmi korlátok miatt a foglalkozásokon a gyakorlás miatt érdemes kiegészíteni a példákat, de ez normál, kötelező oktatói feladat minden esetben. Nekem nagy segítség volt Kállósemjénben, szakkörön és amint láttam Rita is szereti, használja. Köszönet érte!
Sajnos az a gond viszont továbbra is fenn áll, hogy kéne, egy olyan színes, játékos oktatási anyag, amit a kisebb gyerekek is könnyen, örömmel forgatnak. Felsősöknek, felnőtteknek szerintem megfelel ez az anyag, de kisebb gyerekeknek érdekesebb, szórakoztatóbb dolog kéne, hogy otthon is örömmel forgassák.
 
18 gyerek a zárónapon, pénteken 4 fordulóban mérkőzött egymással 13-as küzdőtéren. Jó volt látni, miként hasznosítják az előző játszmák tapasztalatait.
 
Végeredmény:
1, Réti Zoltán 4p.
2-5, Kincses Tamás, Nagy Zsolt, Orosz Gergő, Kincses Eszter 3p.
6-13, Hajagos Rajmund, Huszti Vince, Hess Richárd, Sándor Anna, Balogh Barnabás, Tóth András, Juhász Zsombor, Pap Márton 2p.
14-17, Kovács Anna, Oszaliven Ryan, Vékony Dániel, Csinos Réka 1p.
18, Haas Dorottya 0p.
 
Várunk Mindenkit a jövő héten is szeretettel!
 
Köllner Ödön
 
Budapest, 2014-07-18

 


szerző: retesz
további hírek